Holnap alighanem kikapok, mert majdnem éjfélig beszélgettem Ildikóval telefonon. Néha jó hangosra sikeredett a lelkes beszámoló, néha kacagtam. Felhőtlenül boldog voltam. Csodákról beszélgettünk. Azt mondja elkezdett énekelni vezetés közben. Azt mondja továbbküldi másoknak. Azt mondja amikor nem tudta mi is hiányzik a napjából rájött, hogy rá még vár valami jó. És akkor megnéz minket és felüdül. Minden a helyére kerül. Azt mondja, olyan az irgalmasság óránk neki mint egy nagy ölelés. Én meg itt ujjongtam és visongtam, mint valami kisgyerek. És az én édes vendéglátóm, mosolyából feltörő finom nevetéssel nyugtázta szertelen örömömet. Mert sikerem az Ő sikere, hangom az Ő hárfája, szavaim az Ő vezetéke, dalaim az Ő taván ringó hajók.
Úgy látszik ez egy Ildikós nap. Mert egy másik Ildikóval is beszéltem koraeste. Felhívott, hogy elmondja, hogy a tegnap mikor itt járt az Irgalmasság óráján, azzal a dallal kezdtünk amivel ő minket megismert és ottragadt minket hallgatni egyedül. Akkor is sírt. Most visszanézte és folyamatosan sír. Na nem azért mert olyan szörnyű lenne :D hanem mert olyan kegyelmeket kapott. És én megint csak annyit mondhattam dejó dejó dejó. Tehetetlen vagyok én dalban és szóban, ha nem az én Názáretim tenne meg mindent általunk is ami kegyelem. De hogy általam is teszi, az olyan nagy ajándék, hogy ugrálni és táncolni tudnék örömömben.
Kora délután csörgött a telefonunk. Haló, tessék, Élet Háza. - szóltam bele. Szervusz Mónika, Györgyi vagyok. Azért tegezlek le ilyen bátran, mert találkoztunk ott nálatok az ősszel. -Vidám, derüs volt a hangja. Ünnep volt hallgatni. Mint a friss virágillat. Imát kért egyik kedves barátjáért akinél szomorú betegséget diagnosztizáltak. Elmondta, hogy csodálatos hangom, zeném, nagyon megérinti és hogy mindig nézi a Bonumon az irgalmasság óráját, de kedden nagyon nézi. Elnézést kért, mert elcsuklott a hangja.... - Tudod én érzékeny lelkü ember vagyok és ezért könnyen elsírom magam meghatottságomban. A keddi irgalmasság óráját mindig végig sírom.
A könnyek megtisztítanak mindnyájunkat. És én arra kérem az én Názáretimet, az én Nagy Bátyámat, az én vendéglátómat, akinél lakok, akinél napjaimat, perceimet, kínjaimat és boldogulásaimat töltöm, hogy engedje meg, hogy a sírást nevetés kövesse. Kérlek! Tudom, hogy én vagyok itt a vendég, de kérlek, segíts, hogy imáink nyomán nevetés is járhasson!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése