A betszaidai vak meggyógyítása

 A betszaidai vak meggyógyítása... Egy vakot hoztak eléje és kérték, hogy érintse meg. Megfogta a vak kezét, s kivezette a faluból...Mk 8,22,23

Jézus nem csinál színházat a vak meggyógyításából. Isten lehajol ahhoz az egy emberhez. Oda viszik eléje ezt a vakot. Eléje viszik. Nyilván Jézus mindenkiről tud. Minden ember betegségéről. Mégsem intézi el egytlen karlendítéssel, hogy mindenki meggyógyuljon. Pedig megtehetné. Megvan hozzá a hatalma. Nem lenne több betegség vajon? Milyen lenne az emberiség, ha mindig mindent Isten igazítana helyre, úgy hogy kérnünk sem kellene?...

Szeretlek én Uram, erősségem

 Szeretlek én Uram, erősségem,

csak Téged kereslek menedékem.

Kutatom óvó pillantásodat,

szívek mélyén élő áldásodat.

Asztalon, polcokon, sorok között,

boltokban, buszokon, hegyek mögött,

nyugtalan szívem csak Téged keres,

tudom vagy nem tudom, hozzád repes....

Megtalál, ha megáll és bent figyel,

szemhéjak mögötti csöndben jön el,

országod bennünk és közöttünk van,

szemünkben, szívünkben szép szavunkban...

2019.11.14. dm

Isten ablaka

 Add Uram, hogy szerethessem őket,

a szívükben úgy gőgösködőket.

Add Uram, hogy irgalmam éledjen,

könyörülni nagy végtelenedben.

Hisz nem tudják, nem sejtik, ó nem, nem,

lelked mit sír bennük szeretetben...

Add Uram, hogy sokat hallgathassak,

csöndedben nyíló virágos ablak

lehessek, hogy kikönyökölj rajtam,

s ki erre jár, Veled fogadhassam.

Gyarló vagyok, nem akarnék szólni,

áldott magányomban sem tipródni

azon, hogy ha küldeni akarnál,

harsonaként, kardként, vagy aranyszál

fonására mi veled köt össze

azokat kik járnak összetörve.

Ki vagyok én, hogy tegyek, hallgassak?

Hadd legyek csak az a nyíló ablak,

illatozó virágokkal telve,

Istenemnek kikönyöklős terve.

2020.10.25. dm

Nem akarok semmit, csak fogni a ruhád szélét

Elvégeztem a dolgom. Imát mondtam háromkor. Énekeltem, beletettem a lelkem. Odaadtam másoknak. Kerestelek benne. Meg is találtalak, de sokan néztek, és én nem voltam sehol. A hangom az arcom a kezem ott volt, a lelkem is ott volt, a szívem is. De én elvesztem. És a végén, amikor már mindenki kiment, és én épp indulni készültem azt mondtad ujjongva:

- Maradj még egy kicsit! Énekelj nekem valami szépet!
- De hiszen most énekeltem - futott át az agyamon, de már meg is bántam.
- Tudom, de most csak te meg én vagyunk itt. Csak te énekelj csak nekem. Annyi szép dalod van. Egy szépet!
- Édes Istenem milyen nagyszerü dolog, hogy ezt kéred tőlem. Milyen édes dolog, és én meg csak itt kínlódok mint aki épp darabjaira hullik szét.
Kezdtem keresni. Félszeg voltam, elkalandoztak a gondolataim mint valami kósza báránykák. Alig bírtam visszaterelni őket. Sóhajtoztam. Eszembe jutott egyik, másik, elkezdtem, abbahagytam, folytattam.... Végül énekeltem kettőt is... de nem tudtam benne a szívemet neked adni. Ne haragudj....
Kerestem mit tegyek, hogy jóvátegyem, hogy igaz és tiszta legyen a találkozás. És akkor leroskadtam és azt mondtam:
- Nem akarok semmit. Csak fogni a ruhád szélét. Csak összerogyva kapaszkodni a ruhádba, lábadba, támaszkodni rád és ragaszkodni hozzád. Nem akarok semmit csak azt mondani neked: Szeretlek.
Nem akarok mást, csak érezni fejemen kezedet. És nem bánom ha mással beszélsz, nem bánom ha intézed a világ dolgait, csak én ülhessek a lábadnál és odabújhassak hozzád mint kishugod.
Nem akarok semmit. Csak, hogy találj meg, hogy vigyél el a válladon mint a kis kósza bárányt. Csak azt akarom, hogy vigyél haza. Hozzád. Ugrándozni akarok a kertedben és szaladni hozzád. Megpihenni a mellkasodon és megérinteni hajtincsed végeit. Tudni, hogy nálad vagyok. Tudni, hogy biztonságban vagyok. Nem akarok semmit. Rám se kell nézned. Nem is kell hozzám szólnod, csak egyszerüen veled akarok lenni. Szeretlek Uram. DM 2019.4.9.

Isten eltart

 Biztosan tudjátok, hogy vannak helyzetek, hivatalok, ügyek, ahol az előre egyeztetett időpontban meg kell jelenni. Éppen egy ilyen nap érkezett el az életemben, amikor autóvezetés közben - fogalmam sincs miért, de- felvettem a telefont. Most jövök csak rá, hogy hiba volt. Nem csak azért mert egyébként sem kellene felvenni a telefont vezetés közben, ugyanis nincs kihangosítható navigációm az autóban, de haladjunk sorjában... Szóval a lényeg, hogy felvettem. Hallgattam az ördögre aki olyan intenzíven tolta belém, hogy: vedd fel, vedd fel, fel kell venned!!! - hogy én szerencsétlen rászedett lélek felvettem. Éppen csak hogy elindultam a benzinkútról, és jól belátható egyenes út várt rám, lassan haladtam, szóval felvettem. Erre kaptam egy ilyen hivatalból egy időpontot amit sem felírni nem tudtam, sem tárgyalni nem tudtam róla, meg kellett volna jegyeznem nem csak a napot, hanem az illető nevét, irodaszámát, folyosót, emeletet, telefonszámot is kaphattam volna, de én csak a napot bírtam megjegyezni. Rám tört a félelem, mert ez a találkozó egy olyan időszak végét jelentette, ami kihúzza a lábam alól az egyik anyagi forrást, ami igaz, hogy teljesen Isten gondviseléséből - de tényleg az első vonástól az utolsó centig semmit de SEMMIT NEM TETTEM ÉRTE - és hónapokig egy alapjában véve ugyan szerény, de nagyon kényelmes, biztonságos anyagi bevételt rakott a tarsolyomba. Covid idején gyakorlatilag az egyetlent. Szóval újabb ördögi támadás ért, hogy vége! Vége! Isten nem gondoskodik rólad tovább. Nem kapsz több pénzt! Mehetsz amerre látsz, újabb próbák várnak rád, fogalmad sincs miből fogsz boldogulni. VÉGED! És csak jött és jött és tolta, miközben vezettem a kórház felé, ahol pszichiátriai és alzheimeres esetek várták önkéntes zenés foglalkozásomat. Ahol is kiderült, hogy azon a bizonyos napon lesz szentmise ahová énekelni várnak és a betegekhez is várnak énekelni. És természetesen megrémültem ahelyett, hogy megörültem volna. Hiszen, ha Isten ad megbízást, megoldja a problémát. Meg is oldotta. Miközben agyonizgultam magam, hogyan fogom megmagyarázni a hivatalnoknak hová mennék aznap és miért kellene áttenni az időpontot és hogy ez mennyire fontos és rendkívüli dolog, addig Isten rég elrendezte, mert amint felhívtam és éppen csak bemutatkoztam, azt mondta: Ja, igen! Tudom, hogy aznap kellene jönnie, de tudja mit? Tegyük át a következő hétfőre, mert aznap nem leszek itt. 

... Szóval Isten tényleg elintézi!!!

 

....

Kár volt hinnem a vádlónak, a kísértőnek, a hazugnak, hogy végem, hogy nincs tovább, hogy kicsúszik a lábam alól az anyagi talaj is..

...mert néhány nap múlva megérkezett az újabb értesítés, hogy erre a hónapra is megújították a támogatást... mert ha Isten egyszer megígéri, hogy gondoskodni fog rólam, akkor az úgy is van. 

És néhány hét múlva csatlakozhattam ahhoz a pályázati programhoz, amiből boldogan élhetek hamarosan.... hacsak nem tervez mást Isten :) De bármit is tervez, bármi is néz ki úgy, hogy "NINCS TOVÁBB, VÉGED", tudd, hogy nincs véged. Mert Istennél csodás terv vár rád, ami nem kevesebb ideig tart, mint végtelen időkig. :) Végtelen időkig, végtelen időkig, végtelen időkig...

Aprószentek naplójegyzet

Aprócskák... akiket anyjuk vitt halálba.... bizony így történt..... Így olvasom boldog Emmerich Katalin leírásából...  Heródes, akit mart a dicsőség és hatalom elvesztésétől való félelem, vergődött hónapokon át. A dicsőség démona, a hatalom démona, és a félelem démona elhozta a halál démonát is. Heródes fondorlatos módon csalta tőrbe az anyákat. Azt ígérte nekik, termékenységükért jutalmat kapnak, csak hozzák el gyermekeiket Jeruzsálembe. Mindenkit két éves korig. Vagy hétszáz gyermek jött... Nem csak Betlehemből... Az anyák felöltöztették gyermekeiket legszebb díszükbe, virágkoszorúkat fontak a nyakukba. Jeruzsálemben a katonák elvették gyermekeiket, és átvitték egy udvarba, az anyákat összezsúfolták egy terembe.... a gyermekeket nyakon, szíven szúrták és kezüknél, lábuknál fogva halomba dobálták, majd eltemették egy árokba... Így volt. Ezek a gyermekek az első vértanúk. A legártatlanabbak. A legelső rózsái a megváltott világnak.
Emmerich Katalin így beszél: Ezekben a napokban oly sürgetően fohászkodtam Istenhez, hogy ne halhasson meg egyetlen szegény, ártatlan gyermek sem keresztség s áldás nélkül. Ezért imádkoztam így, mert most közeledik az aprószentek vértanúságának az évszaka. Könyörögtem a jó Istenhez ezeknek az első vértenúknak a vérére hivatkozva. Ó, hasznot kell húznunk abból az időszakból, amikor a kis rózsák a mennyei egyház kertjében évente virágoznak, s a földön le kell szakítanunk azokat."
Én ezért most Uram imádkozom azokért a kicsi leszakított rózsákért, akiket anyjuk saját akaratából még születésük előtt halálra ítél és orvosoknak nevezett hóhérokkal öleti meg. Nem hétszázan vannak. Évente többen, mint ahányan a világháborúkban összesen meghaltak. Nincs sírjuk. Nem gondol rájuk a világ. Jeltelen csatornákban és kemencékben szóratnak szét hamvaik. Imádkozom azokért az anyákért, akik most fontolgatják a gyermekgyilkosság szörnyü bünét. Az orvoskért, az ápolókért, a végrehajtó hóhérokért, a dölyfös apákért, az üldöző családtagokért. Az aprószentek vérének árán kérlek Uram, állítsd meg a kélyvágy démonát, az önzés démonát, a halál démonát. Állíts meg minden élet ellenes tettet. Állítsd meg Uram a fogamzásgátló eszközök és szerek azon világát, amelyek sivataggá teszik az anyák méhét, amelyek tönkreteszik a nők és férfiak szervezetét, hogy megfogant életeiket elsikkasszák önmagukkal együtt. Állítsd meg a démont, az élvezet démonát, aki magasabb rangra emelte világunkban a kéjes élvezeteket mint az emberi életet. Aki uralja a világot és meggyőzi az embert, hogy ölje meg saját magát és saját gyermekeit, kéjes pillanatokért, élvezetért cserébe. Jöjjön el a szeretet, az élet uralma, a tisztaságé, a megbecsülésé, az élet védelméé, a megbocsátásé, az örök élet uralma szálljon a földre. Legyen meg az akaratod amint a mennyben, úgy a földön is. Mert oda vágyunk Hozzád Uram, ahol semmire nem lesz gondunk, mert benned élve mindenünk magad leszel. Ugyanezt ígéred a Miatyánkban. Amint a mennyben, úgy a földön is. Add meg a kegyelmet, hogy tudjunk törvényeid útján úgy élni a világban, hogy rád hagyatkozva minden ügyünkben te hordozz minket, és intézd életünk útjait! Legyünk olyan könnyen rádhagyatkozók mint a mennyben lehetünk majd. Ezt a hitet add meg nekünk. Ezt a világot. Jöjjön el a te országod, úgy legyen mindenben a Te akaratod a földön amint a mennyben.
Jöjj el Uram országoddal,
gyújtsd meg lámpánk világoddal,
add hitünknek fényességed,
legyünk magunk békességed!
Aprószentek érdeméért,
ártatlan vérük cseppjéért,
mentsd meg mi magzatainkat -
- minden élet legyen csillag
örök világosságodban.
Mert a földön oly pokol van,
anyák ölik gyermeküket,
Heródessel szellemüket
vakon agyongyilkoltatják,
élvezetért, maguk adják.
Halál az úr, nem az élet,
küldd el Uram békességed.
Növeld a hitet, bizalmat,
örök életben, nyugalmat,
itt a földön mint a mennyben,
ahogy ígérted teremjen
minden anya, minden méhe,
mint öröklét édessége.
Áld meg Uram világunkat,
vidd el rosszakaratunkat,
küldd el angyalaid hadát,
legyen élet minden világ!

Éljen, aki élni jövel!
álljon aki gyilkolni kel!
Ezer rossznak hullámzása
ne legyen magzat romlása!
Szülessen, ki megszületne,
örök életünk van benne!
Legyen tiszta minden szülő,
ne hamufészekben ülő!
Tisztuljon meg kívül-belül,
áldásod küldd életjelül!
Tartsunk ezer bűnbánatot,
javítsuk ki a tegnapot.
Vezekelve, megtisztulva,
legyen - életünknek kútja -
tiszta minden anya méhe.
Első hazánk legyen védve!
Ezt engedd meg nagy Úristen,
ezt segítsd át a kilincsen.
Amikor az élet kopog,
puha fészek, angyalburok,
gyerekkacaj elkísérje,
minden élet legyen védve!

2019.12.28 Aprószentek DM

Újra Erdélyben a Hajnalvándor

„Elsősorban az a fontos, hogy a gyerekek jókedvűek, vidámak legyenek. Mit ér az élet, ha valaki belekeseredik?”

Böjte Csaba

A Hajnalvándor együttes más sokszor megtapasztalta, milyen is az, ha egy gyermek igazán, önfeledtül boldog, nem törődve azzal, mije van, vagy éppen nincs. Október végén már harmadik alkalommal látogattunk el Teremiújfaluba, a Böjte Csaba által létrehozott Isteni Irgalmasság Gyermekvédelmi Központjába. Mindig vittünk valamit a gyermekeknek, de minden alkalommal úgy éreztük, sokkal többet hoznak tőlük haza. Ez alkalommal sem történt ez másként.

Ezek a hétvégék mindig túl rövidek, ezért igyekszünk a napokat percről percre megtervezni, hogy kihasználjunk minden időt. Persze nehéz az úgy, ha már az út elején probléma adódik. Most éppen az egyik autó ajtaja romlott el, amelyet ott Erdélyben kellett végül megjavítani. De szerencsére odaértünk mindhárom kocsival, ami mindig az egyik legboldogabb pillanat. A gyerekek nagy mosollyal várnak, integetnek, invitálnak be a házba. Még le sem vettük a kabátokat, de már ültetnek a csodálatosan megterített asztalhoz. Egyre nagyobbak, egyre ügyesebbek. Keressük az ismerős arcokat, de most kevesebb a gyerkőc. A megszokott 20-23 helyett most csak 13-an sürögnek-forognak a konyhában, terítenek nekünk, készítik az ételt. Minden alkalommal ünnepi terítéket kapunk – a vendégeknek ez jár. Dolgosak, kötelességtudóak, szorgalmasak. Így vannak nevelve. A házzal szemben egy hatalmas telken kert van, és rengeteg állat, amelyeket mind ők gondoznak. A nagyobbak hajnalban kelnek etetni, vizet tölteni az edényekbe, rendbe tenni az állatokat. Minden találkozásunkkor kimegyek megnézni az állatokkal dolgozó fiúkat, a kisebbek lelkendezve mutatják be nekem a kutyákat, cicákat, tyúkokat, malacokat, kézen fogva húznak végig a kerten. Idén épült egy csodaszép kápolna is a telekre.

Az ebéd utáni kávé mellett beszélgetünk Éva és Emma nénivel. A gyerekek szétszélednek – játszanak, beszélgetnek, dolguk van. A nevelők mesélnek, mi történt velük, mesélnek az új gyerekekről, milyen körülmények között találtak rájuk, és ilyenkor egyre keserűbb és keserűbb a kávé. Szörnyűséges állapotokról beszélnek, szívszorító családi körülményekről, amelyeket el sem tudok képzelni, mikor látom a mosolygó, éneklő arcokat. Vagyis egészen addig nem tudtam elképzelni, míg egyik ittjártamkor saját szememmel nem láttam egy testvérpár nagymamájának a „házát” – egy pici, padló nélküli szobát egy roskadozó ház hátsó részében – ahol éltek. Persze vannak örömteli történetek is. Két testvérpár időközben visszakerült az anyukáikhoz, akik újra férjhez mentek, lett házuk, kertjük, állataik, jól élnek. Keserédes volt ez, mert úgy szerettük őket, hiányoztak, de mindennél jobban örültünk, hogy újra családban élnek.

Az egész délutáni játék és ének után újra buszba pattantunk. Egy kedves marosvásárhelyi ismerősünk hívott el a közösségébe, hogy énekeljünk, imádkozzunk együtt. Sokára értünk csak haza, iszonyúan eltévedtünk. A sötétben, poros, úttalan utakon bolyongtunk, míg végre hazataláltunk. Másnap ébredés után nekiláttunk a szolgálatnak: az újonnan épített kápolnában segédkeztünk, takarítottunk, pakoltunk. Már szinte teljesen kész van, már csak néhány utolsó simítás hiányzik hozzá.

Szombat este újra autóba ültünk, visszatértünk Marosvásárhelyre, ahol a Páduai Szent Antal templomban adhattunk koncertet. Ez volt az első, és eddigi egyetlen alkalom, hogy a Hajnalvándor zenekar egyszerre két helyen is koncertezett, hiszen ezen a napon itt Szlovákiában is zenéltek az együttes itthon maradt tagjai.

És nagyon hirtelen már el is értünk a vasárnaphoz. A gyerekekkel együtt elmentünk a szentmisére, ahol még egy utolsót énekelhettünk együtt, utána viszont már jött az ölelkezés, búcsúzkodás – haza kellett indulni. Most is, mint mindig, miután elindultak a kocsik, a gyerekek addig integettek, amíg láttak minket. Megható pillanat ez, és csak reménykedünk, hogy hamarosan visszatérhetünk hozzájuk. Gyógyító erők járnak náluk!

Köszönjük a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, hogy méltónak találta a pályázatunkat és támogatta a „Hajnalvándor útját” Erdélybe.

Sütő Zsuzsanna

2019.11.19.