„Elsősorban az a fontos, hogy a gyerekek jókedvűek, vidámak legyenek. Mit ér az élet, ha valaki belekeseredik?”
Böjte Csaba
A Hajnalvándor együttes más sokszor megtapasztalta, milyen is az, ha egy gyermek igazán, önfeledtül boldog, nem törődve azzal, mije van, vagy éppen nincs. Október végén már harmadik alkalommal látogattunk el Teremiújfaluba, a Böjte Csaba által létrehozott Isteni Irgalmasság Gyermekvédelmi Központjába. Mindig vittünk valamit a gyermekeknek, de minden alkalommal úgy éreztük, sokkal többet hoznak tőlük haza. Ez alkalommal sem történt ez másként.
Ezek a hétvégék mindig túl rövidek, ezért igyekszünk a napokat percről percre megtervezni, hogy kihasználjunk minden időt. Persze nehéz az úgy, ha már az út elején probléma adódik. Most éppen az egyik autó ajtaja romlott el, amelyet ott Erdélyben kellett végül megjavítani. De szerencsére odaértünk mindhárom kocsival, ami mindig az egyik legboldogabb pillanat. A gyerekek nagy mosollyal várnak, integetnek, invitálnak be a házba. Még le sem vettük a kabátokat, de már ültetnek a csodálatosan megterített asztalhoz. Egyre nagyobbak, egyre ügyesebbek. Keressük az ismerős arcokat, de most kevesebb a gyerkőc. A megszokott 20-23 helyett most csak 13-an sürögnek-forognak a konyhában, terítenek nekünk, készítik az ételt. Minden alkalommal ünnepi terítéket kapunk – a vendégeknek ez jár. Dolgosak, kötelességtudóak, szorgalmasak. Így vannak nevelve. A házzal szemben egy hatalmas telken kert van, és rengeteg állat, amelyeket mind ők gondoznak. A nagyobbak hajnalban kelnek etetni, vizet tölteni az edényekbe, rendbe tenni az állatokat. Minden találkozásunkkor kimegyek megnézni az állatokkal dolgozó fiúkat, a kisebbek lelkendezve mutatják be nekem a kutyákat, cicákat, tyúkokat, malacokat, kézen fogva húznak végig a kerten. Idén épült egy csodaszép kápolna is a telekre.
Az ebéd utáni kávé mellett beszélgetünk Éva és Emma nénivel. A gyerekek szétszélednek – játszanak, beszélgetnek, dolguk van. A nevelők mesélnek, mi történt velük, mesélnek az új gyerekekről, milyen körülmények között találtak rájuk, és ilyenkor egyre keserűbb és keserűbb a kávé. Szörnyűséges állapotokról beszélnek, szívszorító családi körülményekről, amelyeket el sem tudok képzelni, mikor látom a mosolygó, éneklő arcokat. Vagyis egészen addig nem tudtam elképzelni, míg egyik ittjártamkor saját szememmel nem láttam egy testvérpár nagymamájának a „házát” – egy pici, padló nélküli szobát egy roskadozó ház hátsó részében – ahol éltek. Persze vannak örömteli történetek is. Két testvérpár időközben visszakerült az anyukáikhoz, akik újra férjhez mentek, lett házuk, kertjük, állataik, jól élnek. Keserédes volt ez, mert úgy szerettük őket, hiányoztak, de mindennél jobban örültünk, hogy újra családban élnek.
Az egész délutáni játék és ének után újra buszba pattantunk. Egy kedves marosvásárhelyi ismerősünk hívott el a közösségébe, hogy énekeljünk, imádkozzunk együtt. Sokára értünk csak haza, iszonyúan eltévedtünk. A sötétben, poros, úttalan utakon bolyongtunk, míg végre hazataláltunk. Másnap ébredés után nekiláttunk a szolgálatnak: az újonnan épített kápolnában segédkeztünk, takarítottunk, pakoltunk. Már szinte teljesen kész van, már csak néhány utolsó simítás hiányzik hozzá.
Szombat este újra autóba ültünk, visszatértünk Marosvásárhelyre, ahol a Páduai Szent Antal templomban adhattunk koncertet. Ez volt az első, és eddigi egyetlen alkalom, hogy a Hajnalvándor zenekar egyszerre két helyen is koncertezett, hiszen ezen a napon itt Szlovákiában is zenéltek az együttes itthon maradt tagjai.
És nagyon hirtelen már el is értünk a vasárnaphoz. A gyerekekkel együtt elmentünk a szentmisére, ahol még egy utolsót énekelhettünk együtt, utána viszont már jött az ölelkezés, búcsúzkodás – haza kellett indulni. Most is, mint mindig, miután elindultak a kocsik, a gyerekek addig integettek, amíg láttak minket. Megható pillanat ez, és csak reménykedünk, hogy hamarosan visszatérhetünk hozzájuk. Gyógyító erők járnak náluk!
Köszönjük a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, hogy méltónak találta a pályázatunkat és támogatta a „Hajnalvándor útját” Erdélybe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése