Nos, mi történhet, legfeljebb nem működik. - Mondtam magamnak én kishitű.
Miközben a temetőt jártam, egy nagyon furcsa rovar csípett meg. Piros és fekete és nem is láttam még ilyet. Volt már ilyen élményem egy ismeretlen rovarral miután napokig gyógyszereztek és injekcióztak az allergiás tünetek miatt. Kissé aggódni kezdtem, hogy újra megtörténhet. Elkezdett duzzadni a csípés helye és pillanatokon belül körömnyi nagyságú kifehéredett duzzanat éktelenkedett a karomon. Nálam volt az elsősegélycsomag. Hm. Lássuk. Akkor egy kis áldott olaj, jöhet. A csípés rettenetesen viszketett és fájt. Bekentem. Még egyszer-kétszer ránéztem, mert láss csodát még tizenöt másodperc múlva, de még teljes egész egy perc múlva is úgy látszott, hogy nem történt semmi. Aztán megfeledkeztem róla.... és ezt csak így utólag tudom konstatálni, hogy ha annyira viszketett és fájt, hogyan feledkezhettem róla meg, ha nem azért, mert már nem viszketett és nem fájt?! Egészen másnap reggelig teljesen kiment a fejemből. Amikor is mint a villám vágott az eszembe a gondolat, hogy de hiszen engem tegnap megcsípett valami rettentő rovar! És én bekentem az olajjal, hát mi van azzal?... Hirtelen odakaptam a karomhoz, keresgéltem a csípést, de a nyomát sem találtam meg. A legkisebb jelét sem! Sehol, semmi! Egy kicsi piros pont sem!! Teljesen ép, érintetlen szép bőr volt a karomon mindenhol... Felidézni sem tudtam a pontos helyét és semmi, de a világon semmi nyomot nem találtam, hiába volt ott tegnap ez a rettenetes duzzanat, méreggubó. Nem tudtam szégyenkezzek, vagy örvendezzek. Szégyelltem magam. Mert nem hittem Isten gondviselő áldó erejében. Az Ő mindenhatóságában, az Ő ígéreteiben. Legszívesebben elbújtam volna szégyenemben, mint Ádám és Éva. De hát ugye Isten elől nincs hová bújni. Ezért a bocsánatkérés után dicsőítem az én Istenemet, aki meggyógyítja a betegeket. Éljen az Ő ereje! Hajrá áldott olaj!!!!!!! Minden betegségre, bajra elő vele. Nos, mi történhet??? Mert, hogy MŰKÖDIK, MERT ISTEN MINDENHATÓ ÉS SZERET!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése