Isten eltart

 Biztosan tudjátok, hogy vannak helyzetek, hivatalok, ügyek, ahol az előre egyeztetett időpontban meg kell jelenni. Éppen egy ilyen nap érkezett el az életemben, amikor autóvezetés közben - fogalmam sincs miért, de- felvettem a telefont. Most jövök csak rá, hogy hiba volt. Nem csak azért mert egyébként sem kellene felvenni a telefont vezetés közben, ugyanis nincs kihangosítható navigációm az autóban, de haladjunk sorjában... Szóval a lényeg, hogy felvettem. Hallgattam az ördögre aki olyan intenzíven tolta belém, hogy: vedd fel, vedd fel, fel kell venned!!! - hogy én szerencsétlen rászedett lélek felvettem. Éppen csak hogy elindultam a benzinkútról, és jól belátható egyenes út várt rám, lassan haladtam, szóval felvettem. Erre kaptam egy ilyen hivatalból egy időpontot amit sem felírni nem tudtam, sem tárgyalni nem tudtam róla, meg kellett volna jegyeznem nem csak a napot, hanem az illető nevét, irodaszámát, folyosót, emeletet, telefonszámot is kaphattam volna, de én csak a napot bírtam megjegyezni. Rám tört a félelem, mert ez a találkozó egy olyan időszak végét jelentette, ami kihúzza a lábam alól az egyik anyagi forrást, ami igaz, hogy teljesen Isten gondviseléséből - de tényleg az első vonástól az utolsó centig semmit de SEMMIT NEM TETTEM ÉRTE - és hónapokig egy alapjában véve ugyan szerény, de nagyon kényelmes, biztonságos anyagi bevételt rakott a tarsolyomba. Covid idején gyakorlatilag az egyetlent. Szóval újabb ördögi támadás ért, hogy vége! Vége! Isten nem gondoskodik rólad tovább. Nem kapsz több pénzt! Mehetsz amerre látsz, újabb próbák várnak rád, fogalmad sincs miből fogsz boldogulni. VÉGED! És csak jött és jött és tolta, miközben vezettem a kórház felé, ahol pszichiátriai és alzheimeres esetek várták önkéntes zenés foglalkozásomat. Ahol is kiderült, hogy azon a bizonyos napon lesz szentmise ahová énekelni várnak és a betegekhez is várnak énekelni. És természetesen megrémültem ahelyett, hogy megörültem volna. Hiszen, ha Isten ad megbízást, megoldja a problémát. Meg is oldotta. Miközben agyonizgultam magam, hogyan fogom megmagyarázni a hivatalnoknak hová mennék aznap és miért kellene áttenni az időpontot és hogy ez mennyire fontos és rendkívüli dolog, addig Isten rég elrendezte, mert amint felhívtam és éppen csak bemutatkoztam, azt mondta: Ja, igen! Tudom, hogy aznap kellene jönnie, de tudja mit? Tegyük át a következő hétfőre, mert aznap nem leszek itt. 

... Szóval Isten tényleg elintézi!!!

 

....

Kár volt hinnem a vádlónak, a kísértőnek, a hazugnak, hogy végem, hogy nincs tovább, hogy kicsúszik a lábam alól az anyagi talaj is..

...mert néhány nap múlva megérkezett az újabb értesítés, hogy erre a hónapra is megújították a támogatást... mert ha Isten egyszer megígéri, hogy gondoskodni fog rólam, akkor az úgy is van. 

És néhány hét múlva csatlakozhattam ahhoz a pályázati programhoz, amiből boldogan élhetek hamarosan.... hacsak nem tervez mást Isten :) De bármit is tervez, bármi is néz ki úgy, hogy "NINCS TOVÁBB, VÉGED", tudd, hogy nincs véged. Mert Istennél csodás terv vár rád, ami nem kevesebb ideig tart, mint végtelen időkig. :) Végtelen időkig, végtelen időkig, végtelen időkig...

Aprószentek naplójegyzet

Aprócskák... akiket anyjuk vitt halálba.... bizony így történt..... Így olvasom boldog Emmerich Katalin leírásából...  Heródes, akit mart a dicsőség és hatalom elvesztésétől való félelem, vergődött hónapokon át. A dicsőség démona, a hatalom démona, és a félelem démona elhozta a halál démonát is. Heródes fondorlatos módon csalta tőrbe az anyákat. Azt ígérte nekik, termékenységükért jutalmat kapnak, csak hozzák el gyermekeiket Jeruzsálembe. Mindenkit két éves korig. Vagy hétszáz gyermek jött... Nem csak Betlehemből... Az anyák felöltöztették gyermekeiket legszebb díszükbe, virágkoszorúkat fontak a nyakukba. Jeruzsálemben a katonák elvették gyermekeiket, és átvitték egy udvarba, az anyákat összezsúfolták egy terembe.... a gyermekeket nyakon, szíven szúrták és kezüknél, lábuknál fogva halomba dobálták, majd eltemették egy árokba... Így volt. Ezek a gyermekek az első vértanúk. A legártatlanabbak. A legelső rózsái a megváltott világnak.
Emmerich Katalin így beszél: Ezekben a napokban oly sürgetően fohászkodtam Istenhez, hogy ne halhasson meg egyetlen szegény, ártatlan gyermek sem keresztség s áldás nélkül. Ezért imádkoztam így, mert most közeledik az aprószentek vértanúságának az évszaka. Könyörögtem a jó Istenhez ezeknek az első vértenúknak a vérére hivatkozva. Ó, hasznot kell húznunk abból az időszakból, amikor a kis rózsák a mennyei egyház kertjében évente virágoznak, s a földön le kell szakítanunk azokat."
Én ezért most Uram imádkozom azokért a kicsi leszakított rózsákért, akiket anyjuk saját akaratából még születésük előtt halálra ítél és orvosoknak nevezett hóhérokkal öleti meg. Nem hétszázan vannak. Évente többen, mint ahányan a világháborúkban összesen meghaltak. Nincs sírjuk. Nem gondol rájuk a világ. Jeltelen csatornákban és kemencékben szóratnak szét hamvaik. Imádkozom azokért az anyákért, akik most fontolgatják a gyermekgyilkosság szörnyü bünét. Az orvoskért, az ápolókért, a végrehajtó hóhérokért, a dölyfös apákért, az üldöző családtagokért. Az aprószentek vérének árán kérlek Uram, állítsd meg a kélyvágy démonát, az önzés démonát, a halál démonát. Állíts meg minden élet ellenes tettet. Állítsd meg Uram a fogamzásgátló eszközök és szerek azon világát, amelyek sivataggá teszik az anyák méhét, amelyek tönkreteszik a nők és férfiak szervezetét, hogy megfogant életeiket elsikkasszák önmagukkal együtt. Állítsd meg a démont, az élvezet démonát, aki magasabb rangra emelte világunkban a kéjes élvezeteket mint az emberi életet. Aki uralja a világot és meggyőzi az embert, hogy ölje meg saját magát és saját gyermekeit, kéjes pillanatokért, élvezetért cserébe. Jöjjön el a szeretet, az élet uralma, a tisztaságé, a megbecsülésé, az élet védelméé, a megbocsátásé, az örök élet uralma szálljon a földre. Legyen meg az akaratod amint a mennyben, úgy a földön is. Mert oda vágyunk Hozzád Uram, ahol semmire nem lesz gondunk, mert benned élve mindenünk magad leszel. Ugyanezt ígéred a Miatyánkban. Amint a mennyben, úgy a földön is. Add meg a kegyelmet, hogy tudjunk törvényeid útján úgy élni a világban, hogy rád hagyatkozva minden ügyünkben te hordozz minket, és intézd életünk útjait! Legyünk olyan könnyen rádhagyatkozók mint a mennyben lehetünk majd. Ezt a hitet add meg nekünk. Ezt a világot. Jöjjön el a te országod, úgy legyen mindenben a Te akaratod a földön amint a mennyben.
Jöjj el Uram országoddal,
gyújtsd meg lámpánk világoddal,
add hitünknek fényességed,
legyünk magunk békességed!
Aprószentek érdeméért,
ártatlan vérük cseppjéért,
mentsd meg mi magzatainkat -
- minden élet legyen csillag
örök világosságodban.
Mert a földön oly pokol van,
anyák ölik gyermeküket,
Heródessel szellemüket
vakon agyongyilkoltatják,
élvezetért, maguk adják.
Halál az úr, nem az élet,
küldd el Uram békességed.
Növeld a hitet, bizalmat,
örök életben, nyugalmat,
itt a földön mint a mennyben,
ahogy ígérted teremjen
minden anya, minden méhe,
mint öröklét édessége.
Áld meg Uram világunkat,
vidd el rosszakaratunkat,
küldd el angyalaid hadát,
legyen élet minden világ!

Éljen, aki élni jövel!
álljon aki gyilkolni kel!
Ezer rossznak hullámzása
ne legyen magzat romlása!
Szülessen, ki megszületne,
örök életünk van benne!
Legyen tiszta minden szülő,
ne hamufészekben ülő!
Tisztuljon meg kívül-belül,
áldásod küldd életjelül!
Tartsunk ezer bűnbánatot,
javítsuk ki a tegnapot.
Vezekelve, megtisztulva,
legyen - életünknek kútja -
tiszta minden anya méhe.
Első hazánk legyen védve!
Ezt engedd meg nagy Úristen,
ezt segítsd át a kilincsen.
Amikor az élet kopog,
puha fészek, angyalburok,
gyerekkacaj elkísérje,
minden élet legyen védve!

2019.12.28 Aprószentek DM

Újra Erdélyben a Hajnalvándor

„Elsősorban az a fontos, hogy a gyerekek jókedvűek, vidámak legyenek. Mit ér az élet, ha valaki belekeseredik?”

Böjte Csaba

A Hajnalvándor együttes más sokszor megtapasztalta, milyen is az, ha egy gyermek igazán, önfeledtül boldog, nem törődve azzal, mije van, vagy éppen nincs. Október végén már harmadik alkalommal látogattunk el Teremiújfaluba, a Böjte Csaba által létrehozott Isteni Irgalmasság Gyermekvédelmi Központjába. Mindig vittünk valamit a gyermekeknek, de minden alkalommal úgy éreztük, sokkal többet hoznak tőlük haza. Ez alkalommal sem történt ez másként.

Ezek a hétvégék mindig túl rövidek, ezért igyekszünk a napokat percről percre megtervezni, hogy kihasználjunk minden időt. Persze nehéz az úgy, ha már az út elején probléma adódik. Most éppen az egyik autó ajtaja romlott el, amelyet ott Erdélyben kellett végül megjavítani. De szerencsére odaértünk mindhárom kocsival, ami mindig az egyik legboldogabb pillanat. A gyerekek nagy mosollyal várnak, integetnek, invitálnak be a házba. Még le sem vettük a kabátokat, de már ültetnek a csodálatosan megterített asztalhoz. Egyre nagyobbak, egyre ügyesebbek. Keressük az ismerős arcokat, de most kevesebb a gyerkőc. A megszokott 20-23 helyett most csak 13-an sürögnek-forognak a konyhában, terítenek nekünk, készítik az ételt. Minden alkalommal ünnepi terítéket kapunk – a vendégeknek ez jár. Dolgosak, kötelességtudóak, szorgalmasak. Így vannak nevelve. A házzal szemben egy hatalmas telken kert van, és rengeteg állat, amelyeket mind ők gondoznak. A nagyobbak hajnalban kelnek etetni, vizet tölteni az edényekbe, rendbe tenni az állatokat. Minden találkozásunkkor kimegyek megnézni az állatokkal dolgozó fiúkat, a kisebbek lelkendezve mutatják be nekem a kutyákat, cicákat, tyúkokat, malacokat, kézen fogva húznak végig a kerten. Idén épült egy csodaszép kápolna is a telekre.

Az ebéd utáni kávé mellett beszélgetünk Éva és Emma nénivel. A gyerekek szétszélednek – játszanak, beszélgetnek, dolguk van. A nevelők mesélnek, mi történt velük, mesélnek az új gyerekekről, milyen körülmények között találtak rájuk, és ilyenkor egyre keserűbb és keserűbb a kávé. Szörnyűséges állapotokról beszélnek, szívszorító családi körülményekről, amelyeket el sem tudok képzelni, mikor látom a mosolygó, éneklő arcokat. Vagyis egészen addig nem tudtam elképzelni, míg egyik ittjártamkor saját szememmel nem láttam egy testvérpár nagymamájának a „házát” – egy pici, padló nélküli szobát egy roskadozó ház hátsó részében – ahol éltek. Persze vannak örömteli történetek is. Két testvérpár időközben visszakerült az anyukáikhoz, akik újra férjhez mentek, lett házuk, kertjük, állataik, jól élnek. Keserédes volt ez, mert úgy szerettük őket, hiányoztak, de mindennél jobban örültünk, hogy újra családban élnek.

Az egész délutáni játék és ének után újra buszba pattantunk. Egy kedves marosvásárhelyi ismerősünk hívott el a közösségébe, hogy énekeljünk, imádkozzunk együtt. Sokára értünk csak haza, iszonyúan eltévedtünk. A sötétben, poros, úttalan utakon bolyongtunk, míg végre hazataláltunk. Másnap ébredés után nekiláttunk a szolgálatnak: az újonnan épített kápolnában segédkeztünk, takarítottunk, pakoltunk. Már szinte teljesen kész van, már csak néhány utolsó simítás hiányzik hozzá.

Szombat este újra autóba ültünk, visszatértünk Marosvásárhelyre, ahol a Páduai Szent Antal templomban adhattunk koncertet. Ez volt az első, és eddigi egyetlen alkalom, hogy a Hajnalvándor zenekar egyszerre két helyen is koncertezett, hiszen ezen a napon itt Szlovákiában is zenéltek az együttes itthon maradt tagjai.

És nagyon hirtelen már el is értünk a vasárnaphoz. A gyerekekkel együtt elmentünk a szentmisére, ahol még egy utolsót énekelhettünk együtt, utána viszont már jött az ölelkezés, búcsúzkodás – haza kellett indulni. Most is, mint mindig, miután elindultak a kocsik, a gyerekek addig integettek, amíg láttak minket. Megható pillanat ez, és csak reménykedünk, hogy hamarosan visszatérhetünk hozzájuk. Gyógyító erők járnak náluk!

Köszönjük a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, hogy méltónak találta a pályázatunkat és támogatta a „Hajnalvándor útját” Erdélybe.

Sütő Zsuzsanna

2019.11.19.

Őrangyalom vezetett, Isten kifogott

Előtted a hegycsúcs.
Mögötted az erdő, a liget.
Csak az erdő szélén haladó út hangjai jelzik,
hogy a világ súlyosan integet.

A többi csend. Itt megáll az idő. Ne ijedj meg.
Ülj bele Isten tenyerébe, mely mint a hajó elringatja lelkedet.

Engedd meg, hogy elüljön a zaj, melyben azt hiszed otthon szoktál lenni.
Engedd, hogy eltűnjön a maró hétköznap és a zaklató világ minden gondja.
Átfolyik Isten ujjai közt mind a sötétség vizeinek szorongató horizontja.
S maradsz te, kifogott aranyhalacskája, sellője, gyermeke, létének gyöngye, kicsi hozománya.

Ébredj fel, nézz szemébe Atyádnak bátran,
Teremtődnek, ki a legjobban tudja hol a helyed, mi a dolgod a világban.
Megtisztogat, megmos örömében,
hogy végre tenyerében simulsz szépen.

Talentumaid gyöngyben ragyognak,
s nem bánod már mi a múlt, vagy holnap,
mert az Örök Jelen őrzi léted.
Igaz vagy. Isten reménynek teremtett téged!

2019. tavasz

Áldatlanságokra áldott olaj

"Mindig legyen nálatok valami ami meg van szentelve..." Mondta Mijo Barada és elsősegélycsomagokat készíttetett amiben exorcizált víz, olaj és só van. A szentelt víz csodás hatásait már tapasztaltam és alkalmazom, de még jobban rá akarok szokni. Elég ha a homlokomra hintek egy keveset, a gondolataim máris lecsillapodnak, megtisztulnak. Az exorcizált sóval is jóban vagyok, alkalmazom mindenfelé. Ablakomba, ajtómba szórom, kertemben, ételemben ott van. Múltkor a metró aluljáróban és a mozgólépcsőnél szórtam el kicsit. Úgy élvezem ilyenkor, hogy Isten erejét hagyom ott, és biztosan tudom, hogy a gonosz nem képes ott lenni, ahol ez van.... de az áldott olajat kissé szkeptikusan fogadtam. Annak ellenére, hogy gyógyított már meg engem Jézus komoly bajomból a betegek kenete által. Na jó, de azt mégis csak felszentelt pap szolgáltatta ki, és szentelt olajjal....

Nos, mi történhet, legfeljebb nem működik. - Mondtam magamnak én kishitű. 

Miközben a temetőt jártam, egy nagyon furcsa rovar csípett meg. Piros és fekete és nem is láttam még ilyet. Volt már ilyen élményem egy ismeretlen rovarral miután napokig gyógyszereztek és injekcióztak az allergiás tünetek miatt. Kissé aggódni kezdtem, hogy újra megtörténhet. Elkezdett duzzadni a csípés helye és pillanatokon belül körömnyi nagyságú kifehéredett duzzanat éktelenkedett a karomon. Nálam volt az elsősegélycsomag. Hm. Lássuk. Akkor egy kis áldott olaj, jöhet. A csípés rettenetesen viszketett és fájt. Bekentem. Még egyszer-kétszer ránéztem, mert láss csodát még tizenöt másodperc múlva, de még teljes egész egy perc múlva is úgy látszott, hogy nem történt semmi. Aztán megfeledkeztem róla.... és ezt csak így utólag tudom konstatálni, hogy ha annyira viszketett és fájt, hogyan feledkezhettem róla meg, ha nem azért, mert már nem viszketett és nem fájt?! Egészen másnap reggelig teljesen kiment a fejemből. Amikor is mint a villám vágott az eszembe a gondolat, hogy de hiszen engem tegnap megcsípett valami rettentő rovar! És én bekentem az olajjal, hát mi van azzal?... Hirtelen odakaptam a karomhoz, keresgéltem a csípést, de a nyomát sem találtam meg. A legkisebb jelét sem! Sehol, semmi! Egy kicsi piros pont sem!! Teljesen ép, érintetlen szép bőr volt a karomon mindenhol... Felidézni sem tudtam a pontos helyét és semmi, de a világon semmi nyomot nem találtam, hiába volt ott tegnap ez a rettenetes duzzanat, méreggubó. Nem tudtam szégyenkezzek, vagy örvendezzek. Szégyelltem magam. Mert nem hittem Isten gondviselő áldó erejében. Az Ő mindenhatóságában, az Ő ígéreteiben. Legszívesebben elbújtam volna szégyenemben, mint Ádám és Éva. De hát ugye Isten elől nincs hová bújni. Ezért a bocsánatkérés után dicsőítem az én Istenemet, aki meggyógyítja a betegeket. Éljen az Ő ereje! Hajrá áldott olaj!!!!!!! Minden betegségre, bajra elő vele. Nos, mi történhet??? Mert, hogy MŰKÖDIK, MERT ISTEN MINDENHATÓ ÉS SZERET!

Nem akarok semmit, csak fogni a ruhád szélét.

Elvégeztem a dolgom. Imát mondtam háromkor. Énekeltem, beletettem a lelkem. Odaadtam másoknak. Kerestelek benne. Meg is találtalak, de sokan néztek, és én nem voltam sehol. A hangom az arcom a kezem ott volt, a lelkem is ott volt, a szívem is. De én elvesztem. És a végén, amikor már mindenki kiment, és én épp indulni készültem azt mondtad ujjongva:
- Maradj  még egy kicsit! Énekelj nekem valami szépet!
- De hiszen most énekeltem - futott át az agyamon, de már meg is bántam.
 - Tudom, de most csak te meg én vagyunk itt. Csak te énekelj csak nekem. Annyi szép dalod van. Egy szépet!
- Édes Istenem milyen nagyszerü dolog, hogy ezt kéred tőlem. Milyen édes dolog, és én meg csak itt kínlódok mint aki épp darabjaira hullik szét.
Kezdtem keresni. Félszeg voltam, elkalandoztak a gondolataim mint valami kósza báránykák. Alig bírtam visszaterelni őket. Sóhajtoztam. Eszembe jutott egyik, másik, elkezdtem, abbahagytam, folytattam.... Végül énekeltem kettőt is... de nem tudtam benne a szívemet neked adni. Ne haragudj....
Kerestem mit tegyek, hogy jóvátegyem, hogy igaz és tiszta legyen a találkozás.  És akkor leroskadtam és azt mondtam:
- Nem akarok semmit. Csak fogni a ruhád szélét. Csak összerogyva kapaszkodni a ruhádba, lábadba, támaszkodni rád és ragaszkodni hozzád. Nem akarok semmit csak azt mondani neked: Szeretlek.
Nem akarok mást, csak érezni fejemen kezedet. És nem bánom ha mással beszélsz, nem bánom ha intézed a világ dolgait, csak én ülhessek a lábadnál és odabújhassak hozzád mint kishugod.
Nem akarok semmit. Csak, hogy találj meg, hogy vigyél el a válladon mint a kis kósza bárányt. Csak azt akarom, hogy vigyél haza. Hozzád. Ugrándozni akarok a kertedben és szaladni hozzád. Megpihenni a mellkasodon és megérinteni hajtincsed végeit. Tudni, hogy nálad vagyok. Tudni, hogy biztonságban vagyok. Nem akarok semmit. Rám se kell nézned. Nem is kell hozzám szólnod, csak egyszerüen veled akarok lenni. Szeretlek Uram.

Könnyek, imák, nevetés

Holnap alighanem kikapok, mert majdnem éjfélig beszélgettem Ildikóval telefonon. Néha jó hangosra sikeredett a lelkes beszámoló, néha kacagtam. Felhőtlenül boldog voltam. Csodákról beszélgettünk. Azt mondja elkezdett énekelni vezetés közben. Azt mondja továbbküldi másoknak. Azt mondja amikor nem tudta mi is hiányzik a napjából rájött, hogy rá még vár valami jó. És akkor megnéz minket és felüdül. Minden a helyére kerül. Azt mondja, olyan az irgalmasság óránk neki mint egy nagy ölelés. Én meg itt ujjongtam és visongtam, mint valami kisgyerek. És az én édes vendéglátóm, mosolyából feltörő finom nevetéssel nyugtázta szertelen örömömet. Mert sikerem az Ő sikere, hangom az Ő hárfája, szavaim az Ő vezetéke, dalaim az Ő taván ringó hajók.

Úgy látszik ez egy Ildikós nap. Mert egy másik Ildikóval is beszéltem koraeste. Felhívott, hogy elmondja, hogy a tegnap mikor itt járt az Irgalmasság óráján, azzal a dallal kezdtünk amivel ő minket megismert és ottragadt minket hallgatni egyedül. Akkor is sírt. Most visszanézte és  folyamatosan sír.  Na nem azért mert olyan szörnyű lenne :D hanem mert olyan kegyelmeket kapott. És én megint csak annyit mondhattam dejó dejó dejó. Tehetetlen vagyok én dalban és szóban, ha nem az én Názáretim tenne meg mindent általunk is ami kegyelem. De hogy általam is teszi, az olyan nagy ajándék, hogy ugrálni és táncolni tudnék örömömben.

Kora délután csörgött a telefonunk. Haló, tessék, Élet Háza. - szóltam bele. Szervusz Mónika, Györgyi vagyok. Azért tegezlek le ilyen bátran, mert találkoztunk ott nálatok az ősszel. -Vidám, derüs volt a hangja. Ünnep volt hallgatni. Mint a friss virágillat. Imát kért egyik kedves barátjáért akinél szomorú betegséget diagnosztizáltak. Elmondta, hogy csodálatos hangom, zeném, nagyon megérinti és hogy mindig nézi a Bonumon az irgalmasság óráját, de kedden nagyon nézi. Elnézést kért, mert elcsuklott a hangja.... - Tudod én érzékeny lelkü ember vagyok és ezért könnyen elsírom magam meghatottságomban. A keddi irgalmasság óráját mindig végig sírom.
A könnyek megtisztítanak mindnyájunkat. És én arra kérem az én Názáretimet, az én Nagy Bátyámat, az én vendéglátómat, akinél lakok, akinél napjaimat, perceimet, kínjaimat és boldogulásaimat töltöm, hogy engedje meg, hogy a sírást nevetés kövesse. Kérlek! Tudom, hogy én vagyok itt a vendég, de kérlek, segíts, hogy imáink nyomán nevetés is járhasson!